Társasházak Magyarországon

 

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A társasház az ingatlantulajdon, ezen belül a közös tulajdonban álló ingatlan különleges formája. Olyan jogi megoldás, mely lehetőséget ad arra, hogy a tulajdon egyrészt egységes tulajdonként jelenjen meg a hatóságok felé (korlátozott jogképesség, egységes közmű csatlakozások, egységes megjelenés a földhivatali nyilvántartásban), másrészt az egyes társasházi öröklakások (helyiségek) a tulajdonosok kizárólagos tulajdonába kerülhessenek (ingatlan nyilvántartási különlapon, (korábban albetétben). A földterület, melyen a társasház áll, az épület szerkezeti elemei közös tulajdonban állnak. A közös tulajdont a társasház ingatlan-nyilvántartási törzslapján tüntetik fel. Az egyes tulajdonostársak kizárólagos tulajdonában álló lakásokat (helyiségeket) pedig az ingatlan nyilvántartási különlapon tüntetik fel. Ez a jogi konstrukció lehetőséget nyújt arra, hogy nagyobb (többlakásos) ingatlanok esetében a tulajdonosok élvezzék a tulajdon egységéből fakadó előnyöket (a közös tulajdon közös vagyonkezelése), másrészt a saját maguk által kizárólagosan használt ingatlanrész kizárólagos tulajdonát is megkapják és arról egyszerűen és áttekinthetően rendelkezhessenek.

A társasházi ingatlantulajdon kialakulása

A társasház iránti igényt a modern városi élet hozta létre. A kereskedelmi és ipari tevékenység központjaiba tódult a vidék mezőgazdasági foglalkozású népessége. A városok szabadságot, munkát biztosítottak a földeken fölöslegessé váló embereknek. A város azonban mint fizikai hely is más mint a vidék. Itt már nem a természet, hanem az ember környezetalakító munkája határoz meg mindent, Nincs elég hely a családi házak számára. A városi élet jellemző tevékenységei a helyhiánytól függetlenül is egyfajta sűrűsödést igényelnek. Az ily módon tömegessé váló lakáshiányt a nagytőke hatalmas bérházak megépítésével próbálta kielégíteni. Közép-Európa és persze Magyarország főutcája, az Andrássy út jellegzetes példája ennek a folyamatnak. A Király utca családi tulajdonban álló és családok által is használt épületei helyett az Andrássy út már a magyar nagytőke befektetési terepe volt kialakítása idején. A nagytőke - a társadalmi, állami ellensúlyt képező Közmunkák Tanácsával karöltve – hatalmas bérházakat épített, melyeket a nagypolgárság és a középosztály foglalt el. A „családi ház” luxusa csak az Andrássy út Városliget felőli végén nyerhetett teret - a nagytőkések és a születési arisztokrácia számára.

A sűrű városszövet, a bérkaszárnyák bérlőjének ideiglenes kötődése bérleményéhez a középosztály befektetésének ingatlan tulajdon felé irányítása az I. világháborút követően az új jogi konstrukció megalkotását indokolta. A társasháztulajdon jogi formáját Magyarországon az 1924.május 10–én kihirdetett 1924 évi XII. törvénycikk hozta létre. A nemzetgyűlés 1924. április 5–én fogadta el, az Országos Törvénytár 1924. évi május 20 –i számában hirdették ki. A törvény végrehajtási rendeleteként született a társasháztulajdon telekkönyvezéséről szóló 30000/1925 (VII.2) IM rendelet. Több mint fél évszázadig volt hatályban ez a szabályozás. A társasházak többségét e jogszabályok szerint alapították, az eszerint elfogadott alapító okiratok magukon viselik hatását. Ez a törvény illetve végrehajtási rendelete a későbbiekkel ellentétben részletes rendelkezéseket tartalmazott a telekkönyvezésre (későbbi fogalom szerint ingatlannyilvántartásra) vonatkozóan. A telekkönyvezés tárgyában hatályba léptetett 30.000/1925 (VII.2) IM számú rendelet egyes rendelkezései, alkalmazott módszerei sokkal később, még az 1972 évi 31. számú tvr. és végrehajtási rendelete, a 27/1972 (XII.31) MÉM rendelettel nem szabályozott kérdésekben továbbra is élő jog, szokásjogi jelleggel a joggyakorlat alkalmazza. 1977–ben alkotta meg az Elnöki Tanács a társasházakról szóló 1977. évi 11 számú törvényerejű rendeletet, ami 1977 július 1 -én lépett hatályba. Ezt a törvény az 1998. március 1 -én hatályba lépő 1997 évi CLVII. törvény, majd a 2004 január 1 -én hatályba lépő 2003 évi CXXXIII. törvény követte.

Az 1930-as években elsősorban a középosztály kezdett társasház építésbe, először Budapesten, a Lágymányos illetve a Szent Imre város (ma XI. kerület) területén. A Horthy Miklós út (ma Bartók Béla út) környezetében gombamód szaporodtak a házak, melyekbe főleg állami hivatalnokok, tehetősebb polgárok költöztek. A Magyarországtól elcsatolt területek menekülő értelmisége, polgársága is ezeken a területen próbált tulajdont szerezni – ha tehette. Ugyancsak jellegzetes társasházasítási időszak az 1990-es évek közepe, a budapesti ingatlanállomány privatizálásának időszaka. Az Antall-kormány politikájának gerince a polgári jogállam intézményeinek hangsúlyos kiépítése mellett a magyar középosztály létrejöttének, helyreállításának támogatása volt. Ennek a politikának jellegzetes lépése volt annak lehetővé tétele, hogy a lakásbérlők az általuk bérelt lakásokat megvásárolhassák. A kormány odáig ment ebben a törekvésében, hogy az eladási folyamatot szabotáló, korábban a szocialista ingatlankezelő vállalatoknál dolgozó helyi hatalmasok ellenében kifejezetten vételi jogot adott a bérlőknek. A vételi jog akár peres úton is kikényszeríthetővé tette a bérlakások megvásárlását a bérlők részére.

Társasháznak épített épület földhivatali regisztrálása

Egy adott telken tulajdonosai (tulajdonosa) jogerős építési engedély birtokában többlakásos házat is építhetnek, azzal a szándékkal, hogy felépülte után társasházzá alakítják az ingatlant. Ez a folyamat többlépcsős hatósági eljárások lefolytatását teszi szükségessé. Az építkezők az építkezés befejezése után az építési hatóságtól használatbavételi engedélyt kell kérjenek a felépített épületre. A telek illetve a felépített épület tulajdonosai a jogerős használatbavételi engedély birtokában megbíznak egy erre jogosult tervezőt az ingatlannyilvántartási épületfeltüntetési vázrajz elkészítésével. Az épület és telek tulajdonosai a használatbavételi engedély és az épületfeltüntetési vázrajz mellékelésével kérelmet terjesztenek elő a földhivatalnál, melyben kérik a felépített többlakásos épület ingatlannyilvántartási feltüntetését. A kérelemben a tulajdonosoknak meg kell jelölni azt, hogy milyen eszmei tulajdoni hányadban kérik tulajdonjoguk feltüntetését az ingatlannyilvántartásban. Amennyiben a telektulajdonosok ugyanolyan arányban lesznek tulajdonosai a felépített épületnek is, mint amilyen arányban tulajdonosai a teleknek, úgy a Földhivatal a telekingatlan már létező tulajdoni lapjára (pl. Budapest VI. ker., 45613 hrsz tulajdoni lapja), a I. részben feltünteti az épületet (lakóház 516 m²) és egyben feltünteti az épületet az ingatlannyilvántartási térképen (pl. 45613/A jelzéssel).

Amennyiben a telektulajdonosok egymás közti eszmei tulajdoni hányadaitól eltérnek a felépített épület tulajdoni hányadai, új ingatlannyilvántartási különlap (régebben albetét) nyitását kell a tulajdonosoknak kérni a Földhivataltól. Ebben az utóbbi esetben az előző esethez hasonló műveletek mellett a Földhivatal új ingatlannyilvántartási különlapot is megnyit a 45613/A hrsz alatti épület tulajdonosainak feltüntetésére. A többlakásos épület fentiek szerinti ingatlannyilvántartási feltüntetését követően a telektulajdonosok illetve az épület felépítésével tulajdont szerzők egymással közös tulajdonba kerülnek, melyet a Földhivatal is megfelelően regisztrált. Egy társasház alapító okirat illetve alaprajz aláírásával és megfelelő jogi képviselettel a Földhivatalhoz történő benyújtásával megkezdhetik az ingatlan társasház ingatlanná alapításnak folyamatát

A társasháztulajdon kettős jogi természete

A társasház alapító okiratában rendelkezni kell az egyes külön ingatlantulajdonokról valamint az azokhoz a közös tulajdonból tartozó eszmei tulajdoni hányadokról is. A gyakorlat szerint az egyes külön ingatlantulajdonokhoz tartozó közös tulajdonból illető eszmei hányadot arányosítással, a következő módon kell meghatározni. A kialakítandó társasház felépítménye (a ház, felépítmény) egyes tulajdonosai által kizárólagosan használt lakás, illetve nem lakás céljára szolgáló hasznos területet össze kell adni. A hasznos terület számításánál a vakolt falsíkok között – a padlószint feletti 1 méter magasságban mért – méreteket kell figyelembe venni. A beépített bútorok által elfoglalt területet is be kell számítani a területbe. Nem vehetők számításba azonban a falsíkon kívül eső terület (ajtóknál, ablakoknál lévő beugrások, a 0,5 m²-nél kisebb alapterületű falfülke és a falsíkokból kiugró falpillérek által elfoglalt terület. A lakás (üzlet) terület megállapításánál a lakás összes helyiségei teljes területének az 1,90 méter belmagasságot elérő része vehető számításba. Az ilyen lakás (üzlet) területek elsősorban a kifejezetten lakó (üzlet) funkcióra használt területek, a mellékfunkciókat teljesítő területeket (például pincerekesz, padlásrekesz, parkoló, erkély, terasz) vagy nem számolják be a kizárólagosan használt és az alapító okirat szerkesztésénél ilyenként írt területbe, vagy ezeket a mellékfunkciókat szolgáló területeknek csak bizonyos hányadát számítják be. Az egyes kizárólagos használatban álló tulajdonokhoz a közösből tartozó eszmei hányadot a következő képlet szerint állapítják meg:

  • a = összes kizárólagos használt terület = 9.000 m²,
  • b = összes eszmei tulajdoni hányad az ingatlanon = 10.000/10.000–ed eszmei tulajdoni hányad
  • c = az adott kizárólagos tulajdonban álló, önálló ingatlannyilvántartási különlapon feltüntetett ingatlan 50 m² kizárólagosan használt területtel = 50 m².
  • d = a „c” értékhez a közös tulajdonból tartozó eszmei hányad

Az adott külön ingatlanhoz – c – tartozó, a közös tulajdonból illető eszmei hányadot a következő művelet elvégzésével tudjuk kiszámítani: d = c szorozva a/b-vel = 50 szorozva 9.000/10.000 –el = 45. Szövegre lefordítva: Ha van egy 9000 m² összes kizárólagos területű társasházunk, akkor egy ebben levő, 50 m²-es, külön tulajdonú lakáshoz a közös tulajdonból 45 / 10 000–ed eszmei tulajdoni hányad tartozik.

A joggyakorlat a mellékfunkciókat kiszolgáló, de ettől függetlenül a kizárólagosan használt területekhez tartozó eszmei tulajdoni hányadot vagy figyelmen kívül hagyja, vagy csökkent mértékben veszi figyelembe, például: zárt erkély, loggia: 0,5–es szorzóval, a terasz, pincerekesz, padlásrekesz 0,3 –as szorzóval vehető figyelembe. Ezeket a területszámítási elveket a joggyakorlat az építésre vonatkozó szabályozásokat figyelembe véve alakította ki és alkalmazza.

A közigazgatási címek meghatározása

Az alapító okirat elfogadásával és földhivatali átvezetésével valamennyi újonnan kialakított, ingatlan-nyilvántartási különlapon feltüntetett tulajdon részére új közigazgatási címet kell adni. Az ingatlan korábban egységes közigazgatási címe (pl. Budapest VI. ker., Andrássy út 94. szám) helyett valamennyi társasházi külön tulajdon saját közigazgatási címet kap (pl. Budapest VI. ker., Andrássy út 94 szám I. emelet 5. szám). Ezt a közigazgatási címet az ingatlan ingatlannyilvántartási különlapjának I. részén is fel kell majd tüntetni, illetőleg ezt a közigazgatási címet fogja az állami népességnyilvántartás is használni. Ezzel a címmel dolgoznak a Cégbíróságok is, melyek a gazdasági társaságok székhelyeit illetve telephelyeit nyilvántartják. Az alapító okirat külön tulajdont felsoroló részében, az egyes külön tulajdonok megjelölésénél az adott külön tulajdon vonatkozásában hivatkozni kell az alaprajzon az adott külön tulajdont jelző arab sorszámra valamint a közigazgatási címre is. A társasházi közigazgatási címeket a társasház épületének legalsó szintjéről indulva, az épületben felfelé haladva, szintenként folyamatosan emelkedő számsorban kell megadni. Az egyes szintek szokásos elnevezése: pince (-2 pince, -1 pince), földszint (fszt), félemelet, I. emelet, II. emelet stb). Az adott szinten a közigazgatási címet jelző számozás kiadását az épületet az utcáról (közterületről) nézve az adott szint baloldalán kell megkezdeni. Így például, ha az épület legalsó szintje a pinceszint, akkor annak közigazgatási címei balról kezdve pince 1. szám, pince 2. szám, pince 3. szám stb. A pince számozását követően a felette levő földszint 1, földszint 2 stb. címek követik (A számok kiadását szintenként elölről kell kezdeni). Mivel az egyes közigazgatási címeket egyrészt adott tulajdoni egységenként meghatározza az alapító okirat, másrészt az adott közigazgatási címet a társasház alaprajzán az adott lakás (üzlethelyiség) társasházi közös területről (vagy közterületről) nyíló bejáratánál is fel kell tüntetni, így a közigazgatási címek ingatlanonként egyértelműen azonosíthatóak. Amennyiben a későbbiek során az egyes külön tulajdonok megosztásra kerülnek, akkor az új tulajdoni egységek közigazgatási címét a megosztásra kerülő tulajdon közigazgatási címének törésével kell meghatározni (pl. I. emelet 5. szám helyett I. emelet 5/a szám és I. emelet 5/b szám). A nem érintett külön tulajdonok közigazgatási címe változatlan marad.

A társasház alaprajza

A társasház-alapító okirat melléklete az alaprajz. A már létező társasház alapító okiratának módosítása esetén – ha a módosítás érinti az alaprajz tartalmát – kiegészítő alaprajz elfogadására van szükség. Az alaprajz 1:100 méretarányban kell készüljön, ami fel is kell tüntetni. A társasház épületének minden szintjéről készül, az egyes falak méreteit fel kell tüntetni (kottázás). A társasház közös tulajdonban álló részeit római számokkal, az külön tulajdonban álló helyiségeket arab számokkal kell jelölni (az alapító okiratban foglaltakkal egyezően). Az egyes helyiségek jelölése alatt (pl. külön tulajdon esetén 5, közös tulajdon esetén III.) fel kell tüntetni a helyiség rendeltetését (pl. szoba), illetve területét század m²-pontossággal (pl. 21,59 m²). Az egyes lakások (nem lakás céljára szolgáló helyiségcsoportok) bejáratát (társasházi közös területről vagy közterületről) közigazgatási címmel kell jelölni (pl. fszt. 1. vagy I. em. 6.). Az alaprajz oldalán fel kell tüntetni az egyes lakásokra vonatkozó területszámítás. A területszámítás tartalmazza a lakás megjelölését, a lakás egyes helyiségeinek valamint ezek kerekítés nélküli területének megjelölését, valamint a lakás teljes területét kerekítés nélkül és egész számra kerekítéssel. (pl. teljes terület 101,89 m² = 102 m²). Meg kell jelölni az alaprajz elnevezését (pl. Budapest VI. Andrássy út 94 szám Társasház alaprajza) valamint az alaprajz hasonló alaprajzoktól történő megkülönböztetésére alkalmas adatokat (pl. készítésének ideje, munkaszám). Újonnan épült társasházi épület esetében lehetőség van arra - amennyiben az épület az építési engedélyben foglaltakkal egyezően épült fel - hogy a tulajdonosok alaprajzként a záradékolt építési engedélyezési tervet (megfelelően kiegészítve) használják fel. Ha az épület az építési engedélytől eltérően épült fel, akkor a megvalósulási terve használható fel, amennyiben a tulajdonosok fennmaradási engedélyt kaptak.

Az alapító okirat módosítása

A társasház működése során az alapításkor még nem látott, vagy még nem időszerű kérdések rendezése válhat szükségessé. A tulajdonosok fontos érdeke fűződhet ahhoz, hogy a tetőtér vagy más közös terület eladásával kapcsolatosan az alapító okirat rendelkezéseit megfelelően módosítani tudják. Más változásoktól eltérően ebben az esetben feltétlenül szükséges az alapító okirat módosítása, majd ezt követően a változások átvezettetése az ingatlannyilvántartáson. Sem az egymást követő társasházi törvények, sem az ingatlannyilvántartási jogszabályok nem tartalmaznak megfelelően részletes szabályokat az alapító okirat módosítás végrehajtására. Ezt a hiányosságot a bírói gyakorlat sem tudta pótolni. Közös tulajdonban álló társasházi terület értékesítése esetén az alapító okiratban meghatározott közös tulajdonból törölni kell az értékesített területet, a külön tulajdonok körében fel kell venni az értékesített területet. Ezekkel a változásokkal összhangban, valamennyi külön tulajdon esetében az alapító okirat szerkesztésénél kialakult jogi gyakorlatnak megfelelően új közös tulajdonból illető eszmei tulajdoni hányadot kell meghatározni a területváltozás által okozott eltérés figyelembe vételével. A kialakított új külön tulajdont (az eladott, volt közös terület) a már igénybe vett helyrajzi számozást követő magasabb számmal kell jelölni. Meglévő öröklakás (üzlet) kettő vagy több külön tulajdonná osztása esetén az alapító okirat eredeti sorszámát meg kell tartani (és abban a csökkentett területű lakást kell feltüntetni), míg a megosztás folytán keletkező további egy vagy több lakást a már felhasznált helyrajzi számozást folytató számokkal kell jelölni. A helyrajzi számozás során kötelező az egyezőség a társasház alapító okirat mellékletét képező alaprajz, az alapító okirat valamint az ingatlannyilvántartás, annak okirat és térképtára között.

Az alapító okiratok módosítását súlyosan korlátozza a szabályozási hiányosságokon túlmenően az is, hogy a hatályos társasházi törvény által előírt kötelező tartalom a régi alapító okirat hatályon kívül helyezésével és új alapító okirat elfogadásával fogadható el. Ez az eljárás azonban a tulajdonosok számára hátrányosabb a régi alapító okirat módosításánál.

Eltérő érdekek ütközése

A rendszerváltás utáni első kormány politikája kiélezte a lelkes támogatók és az elkeseredett ellenkezők közötti feszültséget. Az minden hozzáértő számára nyilvánvaló volt, hogy a kedvezményes áron, a piaci érték töredékéért történő értékesítés „nemzeti ajándék” a bérlőknek. Az is nyilvánvaló volt, hogy a bérlők részére történő privatizáció hiányában a Budapest belterületén nagy bérházakban lakók nagyon gyorsan proletarizálódnának. A kialakuló középosztályba emelkedésüknek semmi esélye nem lenne. A privatizációt ellenzők hatalmas, semmivel sem ellensúlyozott, média támogatást kaptak a vadkapitalista elveket valló és gyakorló beruházási lobbytól. Az ellenérvek legfőbb – kommunikált – csoportja a tulajdonosi léttel járó felelősségre hivatkozott. Arra, hogy az új tulajdonosok nem lesznek képesek az épületek évszázados távlatban elmaradt felújítását elvégezni. Budapest töretlenül liberális politikai színezetű önkormányzata a „területértékhez igazodóan letelepedő” városhasználati funkciók elvét vallotta, más szóval ellenezte a lakások bérlői részére történő eladást és a gyorsított ütemű, a nagytőke részére történő eladás és általa megvalósított épület felújítás és dzsentrifikáció híve volt és maradt azóta is. A bérlők részére történt eladás, valamint a közterületi beruházás értéknövelő hatását kihasználó betterment adó átvitelének sikertelensége miatt a liberális felfogással ütköző tulajdonszerkezet alakult ki Budapesten valamint az ország nagyvárosainak sűrűbben beépített területein. A privatizációs folyamat technikai megvalósítása a társasházzá történő alakítás volt. Az állami tulajdonban álló épületeket a vagyonátadó bizottságok az önkormányzatok tulajdonába adták. Ezt követően az önkormányzatok - mint egyszermélyes tulajdonosok - társasházzá alakították az épületeket, majd eladták kedvezményesen a bérlők részére az egyes - a bérlők által lakott - lakásokat és nem lakás céljára szolgáló helyiségeket.

A társasház tulajdonosainak érdekérvényesítése

Társasházként történő működtetés

A tulajdonosi kör a társasházi lakásra igényt tartók közül alakult ki, így a társasház tulajdonosai mindenekelőtt abban érdekeltek, hogy a tulajdonukat társasházként tudják működtetni. Nem érdekeltek abban, hogy a házból - akár részben is - szálloda, zenekari próbaterem, örömtanya legyen. Ennek az érdeknek az érvényesítéséhez a társasház alapító okiratnak, az SZMSZ-nek és a társasházi törvénynek megfelelő működés biztosítása szükséges. A tulajdonosok érdekeit sértő közgyűlési határozatot a bíróság érvénytelennek nyilváníthatja bármely tulajdonostárs keresetére. Akadálya ennek az érdeknek az érvényesítését az, hogy a bírói gyakorlat a legtöbb olyan kérdésben, ahol a társasház elfogadott alapító okirata és a társasházi törvény ellentmondásban áll egymással, a törvény előírásait alkalmazza, a törvénynek kötelező (kógens) hatályt tulajdonít. Akadályozza a tulajdonosok érdekérvényesítését az is, hogy a törvényben nincsenek kisebbségvédelmi rendelkezések. Azok a törvényi rendelkezések, melyek a kisebbség érdekeit sértő közgyűlési határozatok megtámadását 60 napon belül lehetővé teszik, nem elegendőek a tulajdonosi érdekek közös képviselővel illetve többséggel szembeni érvényesítésére. Az érdekérvényesítésnek ugyanis nem a bírósági eljárás, hanem a közös képviselő könnyű leváltásának lehetősége valamint a tulajdonosok számára kedvező jogi megoldások (pl. meghatalmazások kötelező elfogadásának korlátozása, hitel felvételének minősített többséghez kötése stb) lehetne csak a garanciája. Míg a gazdasági társaságok szabályozásánál az Állam számtalan kisebbségvédelmi rendelkezést hozott, minősített többségi szavazást ír elő minden fontosabb kérdésben, addig a társasházak esetén az egymást követő társasházi törvények fokozódó mértékben lehetetlenné teszik a társasház tulajdonosainak érdekérvényesítését. Ezzel utat adnak a társasházakat üzleti területté változtatni kívánó befektetőknek, a bekerítéseknek.

A társasház gazdálkodása

A társasház gazdálkodása kérdésében határozhat a társasház közgyűlése, azonban a társasház tényleges gazdálkodási tevékenységét a közös képviselő folytatja. Ennek jogi alapja az, hogy a társasház banknál vezetett pénzforgalmi számlája felett általában a közös képviselő egyedül rendelkezhet. Ily módon a számláról történő valamennyi kifizetéshez az ő aláírása kell. A közös képviselők visszaéléseivel szemben a társasházak kiszolgáltatottak. Ennek oka az, hogy a társasházi törvény rendelkezései lehetetlenné teszik a tulajdonosok számára azt, hogy a közös képviselőt könnyen leváltsák. A törvény egyrészt rögzíti azt, hogy a társasház közös képviselője „bármikor” leváltható. Másrészt ez az előírás úgynevezett „lex imperfecta”, végrehajtási lehetőséget nem tartalmazó (és ezért rendkívül nehezen végrehajtható) megoldás. A társasház közgyűlése ugyanis csak szigorú feltételeknek megfelelő módon közzétett, napirendre tűzött kérdésekben hozhat határozatot. Mivel a törvény előírásai szerint a társasház közgyűlését a közös képviselő hívhatja össze, így nyilvánvaló az, hogy a saját leváltásában nem érdekelt közös képviselő nem fogja napirendre tűzni a közös képviselő választást, mint napirendi pontot. Bár a tulajdonosok 10%-a szigorú feltételek fennállása esetén elméletileg összehívhatja a társasház közgyűlését, összhatásában ez a megoldás majdnem lehetetlenné teszi a tisztségéhez ragaszkodó vagy visszaéléseit minden áron fedezni akaró közös képviselő leváltását.

A közös költség

A társasház közös tulajdonban álló részeinek fenntartására a tulajdonosok közös költséget fizetnek. Ennek összegét a társasház közgyűlése állapítja meg, majd a tulajdonosok hónapra megállapított összegben, előre esedékesen, (kizárólagosan használt m²/Ft/hó) fizetik meg. A közös költség kiszámításának szokásos, a gyakorlat által használt képlete a következő:

a) a tárgyévet (tárgyidőszakot) megelőző teljes év (pl. 2010) tényleges kifizetései + a 2011 évben várható többlet fizetési kötelezettségek és indokolt tartalékolás = 1.000.000 Ft.

b) a társasház összes kizárólagosan használt területe (valamennyi lakás, üzletterület, melyek területét a társasház kizárólagosan használt területeként az alapító okirat szerkesztésénél figyelembe vettek = 850 m²

c) az 1 m² kizárólagosan használt lakás (üzlet) területre eső közös költség fizetési kötelezettség 2011 –ben (vagy értelemszerűen, adott egy éves tárgyidőszakra számítva) 1.000.000 Ft./850 m² = 1176,47 = 1176 Ft/m²

d) egy adott, társasházi külön tulajdon lakás (üzlet) kizárólagosan használt m²-területe = 52 m²

e) a „d” lakás tulajdonosa által 2011 évben fizetendő évi közös költség összege = d x c = 52 m² × 1176 Ft/m² = 61152 Ft

f) a „d” lakás tulajdonosa által 2011 évben havonta esedékesen fizetendő közös költség = e/12 hónap = 5096 Ft = 5100 Ft közös költség/hónap

A tulajdonosok érdeke az, hogy tulajdonosi jogosítványaikkal korlátozás nélkül tudjanak élni, és hogy csak indokoltan felmerülő költségek terheljék őket. A társasházi törvény nemcsak nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, melyek ennek a tulajdonosi érdeknek az érvényesítését lehetővé tenné, hanem kifejezetten akadályozza ezt. A közös költségek indokolt elosztására vonatkozó alapvető rendelkezések hiányoznak a társasházi törvényből. Nyilvánvaló az, hogy ha olyan új berendezést szerelnek fel a házban, mely csak egyes tulajdonosok érdekét szolgálja, a berendezéssel kapcsolatos költségeket azoknak kellene viselni, akiknek érdekeit az adott berendezés szolgálja. Ez azonban a legtöbb esetben nem így történik. A törvény egyrészt nem írja elő azt, hogy új berendezések felszereléséhez, biztosítás megkötéséhez és más közös költség növelő ötletekhez minden tulajdonos hozzájárulása szükséges lenne, másrészt a meghozott közgyűlési határozatokkal szemben a kisebbségben maradók kell a bírósághoz forduljanak. Így a "méltányos" összegű közvetítői jutalékot felvevő közös képviselő megköti a biztosítási szerződést a ház nevében. Jobb esetben figyelmen kívül hagyja a kisebbség tiltakozását, rosszabb esetben még csak el sem árulja a tulajdonosoknak azt, hogy a társasház gazdálkodását újabb magánakcióval terhelte meg. A minden törvényes alap nélkül megterhelt kisebbség az igazságszolgáltatásban sem reménykedhet. A közös képviselő a társasházi kasszából fogja finanszírozni ügyvédjét, a kisebbség pedig saját pénzéből kell fizesse a per költségeit. A kisebbség azonban perindítás esetén sem tudja érvényesíteni érdekét. A bírósági gyakorlat a közös képviselő által generált "többségi" döntéseket a legtöbb esetben érvényben hagyja. A bíróságok az ilyen irányú döntéseket azzal indokolják, hogy a kisebbség érdekeinek durva megsértésével felszerelt új berendezésekkel kapcsolatos költségviselés kérdésében nem a többségi döntés jogi alapjait kell bizonyítani, hanem a kisebbségnek kell bizonyítani azt, hogy érdekeit sérti az új berendezés felszerelése.

A közös költség behajtása

A társasház tulajdonosainak érdeke az, hogy a tulajdon fenntartása érdekében szükséges befizetéseket mindenki teljesítse. Ennek érvényesítéséhez mindenekelőtt az lenne szükséges, hogy a közös költség befizetéseket, a tárgyév utolsó napjáig bankszámlára befolyt tételeket figyelembe véve, kimutassa. A közös költség fizetések egyértelmű megállapítása érdekében az is szükséges lenne, hogy a társasházi közgyűlések a közös költség emeléseket csak a jövőre nézve, megfelelően részletező közgyűlési határozatban (m²-re megállapítva, egyben rögzítve a tulajdonosi kört és az egyes külön ingatlanok m²-ben megállapított területét) adja meg. Szükséges lenne ezekben a kimutatásokban a tulajdonosok – általuk megadott – elérhetőségének megadása is. A közös költség megfizetése ugyanis, a közkeletű elképzelésekkel ellentétben, nemcsak a társasházat mint egészet, hanem valamennyi társasházi tulajdonost személyében is érintő ügy. Nyilvánvalóan nem lehet köteles ugyanis közös költség fizetésére az a tulajdonos, aki fizeti a közös költséget, de a többi tulajdonos vonatkozásában azt látja, hogy azok nemcsak nem fizetik a közös költséget, de tényleges lemaradásuk, annak oka és ideje valamint elérhetőségük is titkos számára. Ezeknek a természetes módon indokolt érdekérvényesítési megoldásoknak sem a társasházi törvény sem az azzal kapcsolatos bírósági gyakorlat nem ad semmiféle támogatást. Nem nyújt segítséget a társasházaknak a közös költség tartozások jelzálog útján történő biztosítása sem, mivel ez a jogintézmény nehézkes megvalósíthatósága miatt gyakorlatilag nem használható.

A társasházi törvény alkalmazása

A társasházi együttélés során rendszeresen döntéseket kell hozzon a közösség. Ilyen kérdés a társasház fizetési kötelezettségeinek (közüzemek, szolgáltatások) rendszeres fizetése, az ingatlan felújítása. Egyesek nehezen vagy nem tudják fizetni a közös költségeket. Az ilyen tartozások gyors behajthatóságának érdeke ellentétes a társadalmi feszültségeket fokozni nem kívánók álláspontjával. A közös költséggel tartozó tulajdonostárs lakására történő jelzálogjog bejegyzés megengedése azonban nem segít a társasházak gazdálkodásán. A felújítások elvégzése érdekében gyakran kívánja a többség a közös tulajdonú területek (tetőtér, pince) eladását. Egy ilyen eladás az esetek túlnyomó többségében a társasház beruházási tereppé változását, a tulajdonosok dzsentrifikálását (eltávolítását) eredményezi. A társasházak ügyészi felügyeletének ötlete is megvalósíthatatlan egyrészt az igazságügyi szervezetek túlterheltsége, másrészt költséges működése miatt. Egy ilyen megoldás ellentétes is lenne a magántulajdon védelmének elvével. A megoldás a tulajdonosok tulajdonosi jogainak gyakorlását segítő törvény lenne. Ilyen volt az 1924 évi XII. tc. Az azóta elfogadott új törvények lehetetlenné teszik mind azt, hogy a tulajdonosok tulajdonjogukat gyakorolják, mind azt hogy a kisebbség hathatós védelmet kapjon a többség hatalmi visszaélésével szemben. Elég példaként említeni a párhuzamot: a társaságok szabályozása számtalan módon védi a kisebbség érdekeit, a társasházak szabályozása nemhogy nem védi a kisebbséget, hanem kifejezetten kiszolgáltatja mind a többségnek, mind a közös képviselőnek. Kötelező például a társasház közgyűlésére adott meghatalmazás elfogadása a törvény szerint, de nem ad lehetőséget arra, hogy a tulajdonosok szorosabb ellenőrzést gyakoroljanak saját tulajdonuk felett. Úgyhogy a befektető csak kettőt kérdez. (Pénzt vagy cserét?)

A társasházi jogviták tanulságai

Magyarországon mintegy 4.200.000 –en élnek társasházban. A társasházakkal kapcsolatos vitás ügyek szakszerű elintézhetősége így a magyar társadalom jelentős részét érinti. A tulajdonosok egymás közötti és másokkal (pl. bérlők, önkormányzatok, adóhatóság stb.) kialakuló vitái egyrészt közgyűlési határozatokkal, szerződésekkel, egyezségekkel rendezhetők, másrészt a polgári peres eljárás is indítható. A társasház közgyűlési határozatok érvényteleségének megállapítását a szabályszerűen tartott közgyűlés napjától számított 60 napon belül kezdeményezhetik a társasház tulajdonosai. A bíróságok abban az esetben tudják a közgyűlési határozatok felülvizsgálatának feladatát elvégezni, amennyiben adottak a lehetőségek a perben mindazoknak a tényeknek a tisztázására, melyek a megalapozott döntéshez szükségesek. Szükséges a bírósági iratokhoz csatolni a közgyűlési meghívót, annak esetleges mellékleteit, a közgyűlésen résztvevők jelenléti ívét, a meghatalmazottak meghatalmazását valamint a közgyűlési jegyzőkönyvet. Azokban a perekben, amelyeknek a társasház alapító okirat módosítása a tárgya, szükséges a módosítás előtti érvényes alapító okirat illetve az alapító okirat módosítás (Egységes szerkezetbe foglalt új alapító okirat) eredeti vagy hiteles másolatának és az alapító okirat műszaki mellékletének, az alaprajznak a beszerzése. Mindezen okiratok alakszerűségét is meg kell a bíróság vizsgálja. A bírósági gyakorlat azonban nem tulajdonít megfelelő jelentőséget ezen okiratok beszerzésének, illetve azok csatolására a közgyűlési határozat érvénytelenségét állító felperest kötelezi. A felperes azonban - az esetek túlnyomó részében - nincs abban a helyzetben, hogy birói segítség nélkül, a társasház közös képviselőjét illetve esetleg a tulajdonosi többséget a per megfelelő eldöntéséhez szükséges okiratok bírósági csatolására kényszerítse. Így a felmerülő jogviták eldöntéséhez a bíróságok nem tudnak megfelelő segítséget adni.

 

   

Oldalainkat 102 vendég és 0 tag böngészi

© Társasházkezelés20